A magyar nyelv napját méltatták a Rákóczi-főiskolán

A magyar nyelv napja alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológia Tanszékének Magyar Tanszéki Csoportja ünnepi műsort rendezett. Az eseményt november 14-én tartották.

A jelenlévők A(z) (Ó)magyar nyelv napja című rendezvényen elsőként a legkorábbi latin betűs magyar nyelvű szövegemlékünket, a Halotti beszéd és könyörgést hallgathatták meg. Ezt követően Kész Margit, főiskolánk oktatója az Ómagyar Mária-siralom című versről, mely szintén egyike legkorábbi nyelvemlékeinknek, szólt. Megtudhattuk, hogy a középkori szakrális költészetünk valaha virágzott, nyelvemlékeinkben ma is felfedezhetők nyomai.

Ezt követően a magyar szakos hallgatók előadásában meghallgathattuk az Ómagyar Mária-siralom verset, emellett a mű irodalmi párhuzamaival is megismerkedhettünk. Ilyenek például az archaikus imák, melyeket Kárpátalja több településén is felfedezhetünk. Az esemény zárásaként a hallgatók egy középkori imádságot adtak elő.

A rendezvény társszervezője a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont volt.

Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a Magyar Nyelv Napjának a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvény elfogadásának tiszteletére, ami államnyelvvé tette a magyar nyelvet Magyarországon.

forrás: kmf.uz.ua

%d bloggers like this: