Megtartotta éves közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács

Hibrid formában tartotta meg a 2023. évi közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) október 20-án.

A rendezvényt Csernicskó István, a KMAT elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora nyitotta meg, köszöntve az elnökségi tagokat, tanácstagokat.

Kocsis Károly, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke kiemelte, hogy a KMAT az MTA testrészét képviseli Kárpátalján, kiemelkedő, elkötelezett és példaértékű munkát végezve a kárpátaljai magyar társadalom és a szülőföldjük számára.

Kocsis Károly szavait követően Morvai Tünde, az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságának osztályvezetője fordult az elnökségi tagokhoz, tanácstagokhoz. 

“A Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács ülése különleges alkalom: egyrészt az összegzésre, másrészt pedig a tervezésre is” – emelte ki.

Morvai Tünde amellett, hogy kiemelte a KMAT jól szervezett munkáját, részletes beszámolót tartott a kárpátaljai magyar kutatók, akadémikusok támogatási folyamatairól, ösztöndíjakról, lehetőségekről, elért eredményekről és a jövőbeli terveikről.

Azt követően, hogy Dolinai Zsuzsanna titkár ismertette a taglétszámot és megtörtént az adategyeztetés, Csernicskó István éves beszámolója következett, melyben először köszönetet mondott a MTA folyamatos támogatásáért, majd  ismertette a KMAT 2023. évi tevékenységét. Annak ellenére, hogy a társadalmi-politikai körülmények befolyásolták a KMAT tevékenységét, igyekezett részt venni és alapos munkát végezni Kárpátalja minden akadémikus szinterén. A KMAT szoros kapcsolatot próbált tartani a Magyar Tudományos Akadémiával és annak testületével, osztályaival. Továbbra is részt vettek az Akadémia munkájában, hiszen idén is megrendezésre került számos olyan rendezvény, ami mindezt bizonyítja. 2023 májusában tizenhetedik alkalommal valósult meg a Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia (KTDK) a Rákóczi-főiskola és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány közös szervezésében, a HTDK – TDK Határok Nélkül szakmai partnerségével. Mindemellett kihirdetésre került a november 10-re szervezett  XX. Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciája. Továbbá, az elért eredményekhez sorolandó az is, hogy a KMAT igyekezett elhozni Kárpátaljára a nemzetközi tudományt azzal, hogy nemzetközi hírű tudósokat hívott meg a Rákóczi-főiskolára.

Csernicskó István a beszámolójában kiemelte, hogy a számszerűsített adatok alapján, 2016-óta 45 kutató részesült elismerésben különböző tudományterületen. 

Az értékelőt követően a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács tagjai bemutatták a KMAT 2023. évi tudományos díjazottjait, akik humán- és társadalomtudományok, természettudományok, élettudományok területén részesülhetnek elismerésben.

Hires-László Kornélia a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpontban végzett magas színvonalú kutatómunkája elismeréseként, illetve a nemzetközi kutatásmódszertani eljárások és normák szerinti empirikus szociológiai kutatásoknak a kárpátaljai magyar tudományosságban való meghonosításában betöltött kiemelkedő szerepéért részesül a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács elismerésében.

Nagy Natália az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének docense, a filológiai tudományok kandidátusa a kárpátaljai magyar tudományos életben betöltött kiemelkedő szerepéért, illetve tudományszervezői munkásságért részesül a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács elismerésében.

Ferkó Oxána eredményes kutatói és témavezetői munkásságáért érdemelte ki a KMAT 2023. évi díját humántudományok kategóriában a kiemelkedő tudományos, illetve tudományszervezői munkásságért. Ma a Történelem és Nemzetközi Kapcsolatok Kara Régészeti, Néprajzi és Kultúratudományi Tanszékének egyetemi docense, illetve részmunkaidős egyetemi docensként az UNE UMOTI Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszék munkatársa. Az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Történelemtudományi és Ukrán-Magyar Kapcsolatok Központjának koordinátora, az Ukrajnai Magyarságtudományi Központ tudományos folyóiratának ügyvezető titkára.

Humántudomány kategóriában Kovács Attila tudományos, kutatói tevékenységéért, eredményes munkásságáért kapta meg a KMAT 2023. évi díjátKovács Attila Jelenleg a Munkácsi Állami Egyetem Mérnöki, Technológiai és Szakmai oktatási Tanszékén dolgozik főelőadóként, illetve a Nagydobronyi Líceum biológia tanáraként, igazgató helyetteseként.

Tegze Antónia eredményes kutatói tevékenységéért érdemelte ki a KMAT 2023. évi díját természettudományok kategóriában a kiemelkedő tudományos, illetve tudományszervezői munkásságért. 2020-tól az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán‒Magyar Oktatási-Tudományos Intézete Fizika és Matematika Tanszékének másodállású docens oktatója.

Dr. Dutko Sándor, PhD-t szakorvosi, tudományos, kutatói tevékenységéért, eredményes munkásságáért kapta a KMAT 2023. évi ösztönző oklevelét élettudomány kategóriában a kiemelkedő tudományos, illetve tudományszervezői munkásságért. Dr. Dutko Sándor 2023 óta sebész-onkológusként dolgozik az Ungvár város Regionális Idegsebészeti és Neurológiai Központjában.

A KMAT 2023. évi közgyűlése Spenik Sándor alelnök köszöntőjével zárult.

forrás: kmf.uz.ua