Novemberben fennállásának 160. évfordulóját ünnepelte Kolozsvárott az Erdélyi Múzeum-Egyesület (https://www.eme.ro/).
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) 2002 óta szervezi meg A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című tudományos fórumát, amit 2019-ben november 21-22-én szerveztek meg. Első nap plenáris előadásokra került sor, a második napon pedig az EME hét szakosztálya és fiókegyesületei tartották meg a saját tudományterületükhöz szabott szakmai konferenciájukat.
Az idei alkalom azért volt különleges, mert az EME megalakulásának 160. évfordulóját is megünnepelték. Az EME fennállásának több mint másfél évszázada alatt született tudományos és kulturális eredményeik nemcsak az erdélyi magyar tudományos örökséget gazdagítják, hanem szervesen hozzájárultak az összmagyar tudományosság fejlődéséhez is.
A Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) is képviseltette magát az ünnepi eseményen Csatáry György történész, a KMAT elnökségének tagja, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatója révén.
A KMAT szívből gratulál az EME kerek jubileumához, és kívánjuk, hogy további évszázadokon át továbbra is legyen a kolozsvári műhely meghatározó szereplő az összmagyar tudományos életben!
Részletes beszámoló itt olvasható a rendezvényről.