Az MTA területi bizottságainak kolozsvári találkozóján jártak a KMAT képviselői

Június 14-én Kolozsvárott tartották meg találkozójukat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) területi bizottságai. A találkozón részt vettek az MTA határon túli testületeinek képviselői is. A Magyar Tudományos Akadémia ugyanis nemcsak Budapesten, hanem öt magyarországi városban is működik, azaz területi bizottságai léteznek Szegeden, Pécsen, Veszprémben, Miskolcon és Debrecenben, és ezekhez csatlakozott később a Kolozsvári Akadémiai Bizottság. Ezen területi bizottságok mellett jött létre később a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács, a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács, majd nemrégiben az amerikai magyar tudósok tudományos testülete is.

A kolozsvári rendezvényen – melyen részt vett Lovász László, az MTA elnöke, illetve Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Elnöki Bizottságának elnöke, továbbá Morvai Tünde, az MTA Határon Túli Magyarok Főosztályának osztályvezetője is – természetesen a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) is képviseltette magát. A KMAT és régiónk magyar tudósainak képviseletében Tarics Zoltán és Lengyel Sándor vett részt a rendezvényen.