A KMAT képviselői az MTA Külső Tagok Fórumán

Az MTA május 6–7-én Budapesten szervezett 191. Közgyűlés keretében került sor május 7-én az MTA Külső Tagok Fórumára.

Az MTA külső tagjainak fórumát Lovász László, az MTA elnöke nyitotta meg, és Vékás Lajos, az MTA alelnöke, valamint Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke vezette.

Természetesen a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) képviselői is részt vettek a Közgyűlésen, illetve az annak keretében május 7-én, kedden sorra kerülő Külső Tagok Fórumán. A KMAT részéről Spenik Ottó elnök, az MTA külső tagja, Jenkovszky László a KMAT elnökségi tagja, az MTA külső tagja, valamint Csernicskó István, a KMAT alelnöke, az MTA külső köztestületi tagja vett részt a fórumon.

A Külső Tagok Fórumán Csernicskó István, a KMAT alelnöke Két példa – sok kérdés: kutatói etika és politikai meggyőződés a társadalomtudományokban címmel előadást tartott.