Kárpátaljaiak a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián

2019 tavaszán immáron 34. alkalommal rendezték meg az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát (OTDK), melynek 16 szekciója közül 8 tudományterületen képviselték Kárpátalját. A résztvevők között voltak előadók, zsűritagok, megfigyelő tanárok és diákok is Kárpátaljáról.

A kárpátaljai hallgatók az elmúlt két évi Tudományos Diákköri Konferencián elért eredményeik alapján juthattak tovább az OTDK-ra. Ennek értelmében 25 diáknak volt előadási joga az országos megmérettetésen, akik közül 14-en éltek a konferencián való részvétel lehetőségével.

Azok a delegáltak, akik előadóként vagy zsűritagként nem vették ki részüket a szekcióüléseken, számukra lehetősége nyílt arra, hogy megfigyelő tanárként/diákként legyenek jelen az előadásokon. Az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Ungvári Elektronfizikai Kutatóintézetéből és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskoláról két oktató (mindketten a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács tagjai) zsűritagként vett részt két szekció munkájában, továbbá 20 megfigyelő tanár (többségük tagja a KMAT-nak) és 28 megfigyelő diák volt jelen a szekcióüléseken – számolt be az idei OTDK-ról Bodán Viktória, a Genius Jótékonysági Alapítvány munkatársa a Kárpátalja.Ma hírportálon (http://www.karpatalja.ma/karpatalja/tudomany/karpataljai-reszvetel-a-xxxiv-orszagos-tudomanyos-diakkori-konferencian/). A tudósításból kiderült, hogy több kárpátaljai versenyző ért el kiemelkedő eredményeket az idei OTDK-n, amihez szívből gratulálunk!

A hírből azt is megtudhatjuk, hogy a soron következő, XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát két év múlva, azaz 2021-ben rendezik, melyen (reményeink szerint) minél több kárpátaljai hallgató képviseli majd régiónkat. Ehhez nem kell mást tenniük, mint kutatási eredményeiket bemutató előadásukkal versenybe szállni a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által szervezendő Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencián (KTDK), melyet minden év májusában tartanak.

Az idei évben a KTDK időpontja és helyszíne: 2019. május 17., 8.45 óra, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Apáczai Csere János Könyvtár Központi olvasóterme (Beregszász).

%d bloggers like this: