Tudományos Napok a Rákóczi Főiskolán

2018. november 6–9. között Tudományos Napokra került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

A tudományos napok keretében négy nap alatt két tudományos vitaestre, egy Tudományos alapismeretek képzésre, valamint a XV. Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciájára jutott idő és energia.

A rendezvénysorozat november 6án vette kezdetét az első vitaesttel, ahol Prof. Dr. Mandrik Iván, az Ungvári Nemzeti Egyetem Egyetemes Újkor Tanszékének tanszékvezetője tartott előadást A történettudomány fejlődése a Kárpát-medencében címmel.        

A második nap központi témája az Új lehetőségek orvostanhallgatók kommunikációs oktatásában című előadás volt, amit Dr. Kelemen Oguz, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Magatartástudományi Intézet inézetvezetője tartott.

A tudományos képzést Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács tagja nyitotta meg. A tudományos képzést fiatal kutatók, egyetemisták és főiskolások számára szervezték kutatás-módszertani, kutatásetikai, szervezési és tájékoztató jellegű előadásokkal. A meghívott vendégelőadók valamennyien tudományterületük kiemelkedő kutatói voltak. A program fő célja az volt, hogy népszerűsítse a tudományt és a kutatói munkát, hangsúlyozza a tudomány és kutatás jelentőségét az oktatásban, valamint az oktatás jelentőségét a tudományban és a kutatásban.

A képzésen előadást tartott Prof. Dr. Dávid Lóránt Dénes (ELTE), Dr. Forisek Péter (Debreceni Egyetem), Prof. Dr. Kökényesi Sándor (Debreceni Egyetem), Dr. Palasik Mária (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára), Dr. Pallai László (Debreceni Egyetem), Prof. Dr. Tonk Márton (Sapientia EMTE), Dr. Varga Zoltán (Debreceni Egyetem), Prof. Dr. Zoltán András (ELTE).

A programsorozaton részt vett továbbá Prof. Dr. Kocsis Károly akadémikus, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke is. A KMAT tagjai közül előadóként szerepet vállalt a rendezvényen Dr. Györke Magdolna (Ungvári Nemzeti Egyetem), Dr. Tarics Zoltán (Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Elektronfizikai Kutatóintézete), Prof. Dr. Cserincskó István, Dr. Huszti Ilona és Dr. Váradi Natália (valamennyien II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola munkatársai).

A rendezvénysorozat kapcsolódott a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvényeihez.

%d bloggers like this: