IX. nemzetközi kardiológiai szimpózium

    2018. április 26–27-én Ungváron rendezték a IX. nemzetközi kardiológiai szimpóziumot, melynek témája a szív- és érrendszeri megbetegedések gyógyításának legújabb ukrajnai és külföldi trendjei, valamint a halálozások arányának csökkentése volt. A tanácskozáson 70 szakember vett részt, s a modern technológia által online kapcsolat volt a kijevi, harkivi, odesszai, dnyiproi és lvivi kollégákkal is. A szakmai … Olvass tovább

A tudományos utánpótlás seregszemléje Beregszászon

Május 18-án szervezte meg a GENIUS Jótékonysági Alapítvány – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve, a HTDK – TDK, a Bethlen Gábor Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával – a XII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát. A tudományos utánpótlás Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai … Olvass tovább

Ülésezett a KMAT elnöksége

    Május 14-én Ungváron tartotta meg soros ülését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) választott elnöksége. A hagyományosan az Ungvári Hungarológiai Központ épületében szervezett ülésen az elnökség tagjai meghallgatták Spenik Ottó, a KMAT elnöke és Csernicskó István, a KMAT alelnöke beszámolóját a 2017. december 1-jén tartott közgyűlés óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, megerősítették és … Olvass tovább

Külső tagok fóruma

Május 8-án került sor Budapesten a MTA Külső Tagok Fórumára. Az MTA 189. Közgyűlése keretében megszervezett eseményen részt vett Spenik Ottó, az MTA külső tagja, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) elnöke, valamint Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, az MTA külső köztestületi tagja, a KMAT elnökségének tagja.

Szakmai találkozó az Akadémiai Könyvtárban

A Termini Kutatóhálózatot a Magyarországgal szomszédos államokban működő nyelvészeti kutatóhelyek hozták létre a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) támogatásával 2001-ben. A Termininek a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet (Románia), a Gramma Nyelvi Iroda (Szlovákia), a Verbi Nyelvi Kutatóhely (Szerbia), a Glotta Nyelvi Intézet (Horvátország) és az Imre Samu Nyelvi Intézet (Ausztria, Szlovénia) mellett tagja a Hodinka … Olvass tovább

Kárpátaljai tudósok az MTA elnökénél

Irodájában fogadta a kárpátaljai magyar tudományosság képviselőit december 13-án Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémiai (MTA) elnöke. Spenik Otttó a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) elnökeként, Spenik Sándor és Csernicskó István az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság (MTK EB) kárpátaljai tagjaiként vettek részt a budapesti találkozón. A megbeszélésen részt vett Kocsis Károly akadémikus, az … Olvass tovább

Közgyűlést tartott a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartotta meg éves közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) október 28-án. A KMAT csaknem pontosan egy évvel korábban, 2015. október 30-án alakult meg, az alakuló közgyűlésre az Ungvári Nemzeti Egyetemen került sor. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) keretein belül 1996-ban jött létre a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki … Olvass tovább

Megalakult a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) intézményén belül 1996-ban létrejött a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság (MTK EB), 2000-ben pedig az MTA köztestülete megnyílt a Magyarországon kívül élő, magukat magyarnak (is) valló tudósok számára. 2007-ben a Kolozsvári Területi Bizottság (KAB), 2008-ban a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács (VMAT), valamint 2013-ban a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) megalakulásával … Olvass tovább

Magyar tudóstalálkozó készül Ungváron

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ukrajnai köztestületi tagjai Ungváron találkoznak október 30-án. A tudóstalálkozó célja a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács megalakítása. A háttérről Kocsis Károly akadémikust, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnökét, a Kárpátalján is jól ismert földrajztudóst kérdeztük. Nagyszabású eseménynek ígérkezik az október 30-i ungvári akadémiai látogatás, hiszen a teljes ukrajnai akadémiai … Olvass tovább