A KMAT képviselője Norvégiában

Osloban, Norvégia fővárosában szerveztek nemzetközi tudományos szimpóziumot augusztus 9–10-én az emberi jogokról. A tanácskozás keretében több szempontból vizsgálták a kutatók a kérdést. A nyelvi emberi jogokról szóló panel résztvevője volt Csernicskó István nyelvész is, aki a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács, illetve a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpontja képviseletében kapott meghívást … Olvass tovább

Az MTA Elnökségének nyilatkozata

„A Magyar Tudományos Akadémia az egész magyar tudományosságot képviseli. Vidéki és határon túli bizottságai, külső tagjai és külső köztestületi tagjai révén összekapcsolja a magyar tudósokat, bárhol is dolgozzanak” – áll az MTA Elnökségének 2019. július 16-án kiadott nyilatkozatában, melyet „A kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról” című törvény … Olvass tovább

Az MTA határon túli programjairól a SzóBeszéd-ben

A Magyar Tudományos Akadémia 1999-től foglalkozik tudományos szinten is a kisebbségben élő magyarokkal. Két intézet fókuszában van a szórványmagyarság, az egyik a Kisebbségkutató Intézet, amely felméréseket, kutatásokat, elemzéseket végez a témával kapcsolatban, illetve az MTA Határon Túli Magyarok Titkársága (HTMT), amely gyakorlati síkon foglalkozik az anyaországon kívüli magyarokkal, mégpedig több pályázati kiírással segíti a kisebbségben … Olvass tovább

Elfogadta az Országgyűlés a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) érintő törvényjavaslatot

Amint arról az MTA honlapja beszámolt (https://mta.hu/mta_hirei/elfogadta-az-orszaggyules-a-magyar-tudomanyos-akademiat-erinto-torvenyjavaslatot-109862), július 2-án Magyarország Országgyűlésének képviselői megszavazták „A kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról” című törvényt. A döntés eredményeként az MTA-ról leválasztják a kutatóhálózatát. Az MTA átalakításáról szóló hírekről, eseményekről itt tájékozódhatnak bővebben: https://mta.hu/hatteranyagok/minden-amit-az-mta-koruli-helyzetrol-tudni-erdemes-109460

Lőrincz Csaba Díj

A Lőrincz Csaba Díjat a „Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány” alapította 2009-ben azzal a céllal, hogy tudósok, kutatók, szakértők, valamint írók, újságírók kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységét jutalmazza. A díj névadója, Lőrincz Csaba (1959–2008) fiatal erdélyi magyar értelmiségiként a Limes Körben folytatott ellenzéki tevékenységet. 1986-ban települt át Magyarországra. A magyar Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok … Olvass tovább

Az MTA területi bizottságainak kolozsvári találkozóján jártak a KMAT képviselői

Június 14-én Kolozsvárott tartották meg találkozójukat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) területi bizottságai. A találkozón részt vettek az MTA határon túli testületeinek képviselői is. A Magyar Tudományos Akadémia ugyanis nemcsak Budapesten, hanem öt magyarországi városban is működik, azaz területi bizottságai léteznek Szegeden, Pécsen, Veszprémben, Miskolcon és Debrecenben, és ezekhez csatlakozott később a Kolozsvári Akadémiai Bizottság. … Olvass tovább

A KMAT képviselői a KAB éves testületi ülésén

Június 14-én Kolozsvárott tartották meg találkozójukat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) területi bizottságai. A találkozót követően került sor a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) éves testületi ülésére is, melyen – Néda Zoltán akadémikus, a KAB elnöke meghívására – részt vettek a területi bizottságok találkozójának küldöttei is. A KAB közgyűlésén – melyen részt vett Lovász László, az … Olvass tovább

Figyelem pályázat!

Az MTA a Domus program keretében pályázatot hirdet nemzetközi tudományos konferenciákon való részvétel támogatására, a lebonyolításban a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács is részt vesz. Az Akadémia Domus programjatámogatni kívánja a külföldi kutatók szakmai munkásságát, nemzetközi szakmai beágyazottságát azzal,hogy idegen nyelvű előadások megtartásának támogatásával segíti aktív bekapcsolódásukat a nemzetközi tudományos életbe. Pályázatot nyújthatnak be az Akadémiának … Olvass tovább

Nemzetközi konferencia Baleczky Emil tiszteletére

Az 1919-ben az egykori Bereg vármegyében, a mai Kárpátalja területén található Zúgó (Гукливе) községben született jeles nyelvész, az ELTE egykori professzora, Baleczky Emil születésének 100. évfordulója apropóján szervezett nemzetközi tudományos konferenciát Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológiai Tanszéke, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) közreműködésével. A konferenciát Fodor Gyula, a II. Rákóczi … Olvass tovább

A tudományos utánpótlás napjai Kárpátalján

Május 16-án a Tehetséggondozás a Tudományok útján című program keretében került sor Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a Kárpátaljai OTDK Fórum, melyen olyan fontos, a tudományos kutatások területén az első lépéseikre készülő a fiatalokat érintő kérdésekről esett szó, mint például:  Hogyan írjunk meg egy TDK dolgozatot? Milyen egy OTDK? Milyen ösztöndíj lehetőségek … Olvass tovább