A Magyar Tudományos Akadémia 2026. május 4–5-én tartja 200. közgyűlését, amely egyben tisztújító esemény is lesz. Az intézmény – amely tavaly ünnepelte fennállásának 200. évfordulóját – ezen az alkalmon új elnököt, főtitkárt, főtitkárhelyettest, alelnököket, valamint elnökségi tagokat választ, mivel a jelenlegi vezetők megbízatása lejár.
A közgyűlés május 4-én 10 órakor ünnepi üléssel veszi kezdetét az Akadémia székházának felújított Dísztermében, amelyet a közelmúltban adtak vissza a tudományos közösség számára. Az eseményen ünnepi előadást tart Monok István, az idén 200 éves MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója, „Gondolatok a Könyvtárról: Az Akadémia Könyvtárának megalapítása” címmel. A hagyományokhoz híven ezt követően adják át az Akadémiai Aranyérmet, valamint további elismeréseket. Az ünnepi program élőben is követhető lesz az MTA YouTube-csatornáján.
Az ünnepi részt követően zárt munkaközgyűlésen folytatódik a program, ahol elnöki és főtitkári beszámolók hangzanak el, illetve egyéb napirendi pontokat tárgyalnak meg.
Május 5-én zárt ülés keretében kerül sor az új vezetők megválasztására. A tisztújításra azért van szükség, mert az MTA Alapszabálya értelmében a tisztségviselők – köztük az elnök, a főtitkár, a főtitkárhelyettes, a három alelnök, valamint az Elnökség három akadémikus tagja – hároméves mandátuma 2026 májusában lejár. A szabályozás szerint a közgyűlés három évre választja meg a vezetőket, akik egy alkalommal újraválaszthatók.
Az elnöki tisztségért négy jelölt indul: Borhy László régész, Miklósi Ádám biológus, Perczel András kémikus és Pósfai Mihály geológus.
A főtitkári pozícióra Gelencsér András levegőkémikus, Kecskeméti Gábor irodalomtörténész és Kovács Ilona pszichológus pályázik, míg a főtitkárhelyettesi tisztségre Demény Attila geológus és szintén Kovács Ilona a jelölt.
A tisztújítás részleteiről és a jelöltek programjáról az MTA honlapján lehet tájékozódni:
A közgyűlés második napján, május 5-én délután külön program keretében köszöntik a Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjas írót, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagját. Ennek során az MTA székháza előtt felavatják a „Határtalan történet” című alkotás új elemét, majd egy zártkörű rendezvényen – az MTA és a SZIMA elnökének köszöntője után – az író felolvasást tart. A programot koncert és kerekasztal-beszélgetés követi. Az eseményről felvétel készül, amely később az MTA YouTube-csatornáján lesz megtekinthető.
A közgyűléshez kapcsolódva, a hagyományoknak megfelelően május 5-én rendezik meg a Külső Tagok Fórumát is, ahol az Arany János-díjak átadása után a kitüntetettek tartanak előadásokat. A háromnapos rendezvénysorozat május 6-án a Fiatal Kutatók Fórumával zárul.
A közgyűlés részletes programja az alábbi linken tekinthető meg: https://mta.hu/data/esemenyek/MTA_programfu%CC%88zet_2026_02_net.pdf
Forrás:MTA