Az MTA új doktorait köszöntötték az Akadémián

A 2019-ben „MTA doktora” címet szerzett kutatókat köszöntötték december 5-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában. Az ünnepség során adta át Lovász László, az MTA elnöke és Kovács L. Gábor akadémikus, az MTA Doktori Tanácsa elnöke.

Az MTA doktora cím a kutatói kiválóság védjegye – mondta Lovász László akadémiai elnök, nemzetközi hírű matematikus.

Idén összesen 73 tudós szerezte meg az MTA doktora címet. „Az MTA doktora cím odaítélésében jelöltenként mintegy 100 bíráló vesz részt, így Magyarországon ma ez a tudományos minőségbiztosítás legalaposabb, nemzetközi sztenderdeken nyugvó folyamata” – fogalmaz az MTA hivatalos honlapja.

Örvendetes, hogy a 73 új MTA doktora között ott találjuk Csernicskó Istvánt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpontjának vezetőjét, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanácsa alelnökét.

Az MTA új doktorainak névsora és rövid bemutatása elérhető az MTA honlapján.