25 éves a Domus

25 éve szolgálja a határon túli magyar tudományosságot a Domus Kuratórium, amely rendszeresen hirdet meg pályázatokat, ösztöndíjakat a Magyarországon kívül élő magyar és/vagy magyar témákat vizsgáló nem magyar kutatók számára. E jeles évforduló alkalmából szerveztek konferenciát a Magyar Tudomány Ünnepe keretében november 28-án Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában. A 2022. február 24-én kitört ukrajnai háborút követően az MTA és a Domus jelentős segítséget nyújtott az ukrajnai magyar és nem magyar tudósoknak is.

A konferencián előadást tartott Csernicskó István, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, az MTA külső tagja, valamint Jenkovszky László, az MTA külső tagja, továbbá Beregszászi Anikó, a KMAT tagja, a Rákóczi Főiskola Filológia Tanszékének tanszékvezetője.

A tanácskozás keretében számos olyan kutató vehetett át emléklapot Freund Tamástól, az MTA elnökétől, illetve Kocsis Károly akadémikustól, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnökétől, valamint Kontra Miklóstól, a Domus Kuratórium elnökétől, akik az elmúlt negyed évszázad során kiemelkedő eredményeket értek el a Domus által kiírt pályázatok segítségével. Ilyen elismerésben részesült Kárpátaljáról Beregszászi Anikó, Csernicskó István, Jenkovszky László, Molnár Ferenc, Rácz Béla, Suslik Ádám és Szakál Imre.