Fizikai és matematikai szeminárium Munkácson – „Itthon is lehet érvényesülni!”

A jövő nemzedékének szülőföldi továbbtanulásáért fizika és matematika szakon című szemináriumnak a Munkácsy Mihály Magyar Ház adott otthont május 13-án.

Rendhagyónak számított az esemény, hiszen az orosz–ukrán háború kitörése óta most először volt rá lehetőség, hogy a résztvevők személyes találkozó keretében beszéljék meg egy folyamatosan működő online Kárpátaljai Magyar Fizikai és Matematikai Iskola létrehozását. A szervezők a szeminárium céljául tűzték ki, hogy a kárpátaljai magyar iskolák tanulóit egyetemi továbbtanulásra biztassák fizika vagy matematika szakon.

A rendezvényen közel 30 fő vett részt: magyar tannyelvű középiskolák, líceumok, gimnáziumok igazgatósága, illetve fizika, matematika és informatika szakos tanárai. Akiknek nem volt lehetősége a személyes részvételre, azok online kapcsolódtak be.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviseletében Gulácsy Géza, a Szövetség alelnöke volt jelen az eseményen.

A szemináriumot Kuti László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja nyitotta meg. A diplomata köszöntőbeszédében kitért arra, hogy nehéz helyzetben van most a magyarság, hiszen háború dúl Ukrajnában, mégis nagyszerű, hogy összegyűltek a résztvevők.

„A kárpátaljai magyarságnak lesz jövője, tudományos utánpótlása” – fogalmazott beszédében, továbbá hangsúlyozta a továbbtanulás jelentőségét és fontos szerepét a mai társadalomban. Kiemelte a pedagógusok felelősségteljes és példaértékű munkájának fontosságát.

Ezt követően került sor a tudományos előadásokra. Az első előadást – elismert nemzetközi szaktekintélynek is örvendő – Jenkovszky László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja tartotta. Előadása során a tudományos utánpótlás fontosságáról beszélt. Kihangsúlyozta, hogy a jövő nemzedéke az iskolapadokban ül, minden lehetőség adott számukra, hogy fejlődjenek, hogy sikeres felnőtté váljanak.

Emellett felhívta a hallgatóság figyelmét arra is, hogy a fiataloknak kell egy mentor, aki segíti őket a tudomány felé vezető rögös úton. Az akadémikus felvázolta a Kárpátaljai Magyar Fizikai és Matematikai Iskola (KMFMI) tervét is, amely középiskolás, érettségi előtt álló tanulók számára nyújtana fejlődési lehetőséget.

A második előadást Spenik Sándor, az UNE Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének igazgatója, a KMAT alelnöke tartotta. A Továbbtanulás, érvényesülés és siker itthon című előadásában több útmutatás hangzott el a továbbtanulás lehetőségeiről, az itthon maradás előnyeiről, és jó tanácsokat hallhattak a sikeres karrier, valamint a tudományos vagy pedagógiai pálya kiépítéséhez.

„A leendő diákok a középiskolában kapják a tudás alapját, erre építik majd azt a tudást, amelyet a felsőoktatásban kapnak, így tehát nagyon sok múlik azon, hogy milyen alapra építkeznek” – hangsúlyozta az igazgató úr.

A harmadik előadást Tarics Zoltán tartotta, aki az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia, Elektronfizikai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Miért lettem fizikus? című előadásában bemutatta a pálya vonzó oldalát, szépségét, saját tapasztalatairól és elért szakmai sikereiről mesélt. Nagyon inspiráló gondolatok hangzottak el, a fizikus saját példáján keresztül mutatta be, hogy a nyelvi nehézségeket le lehet küzdeni, ha a szemünk előtt ott a cél.

Ezt követően Szanyi István fizikus tartott online előadást arról, hogy a fiatal kutatók számára milyen szakmai lehetőségek vannak a továbbfejlődésre. Turóci-Sütő Jolán egyetemi adjunktus pedig arról beszélt, hogy a XXI. században minden adott ahhoz, hogy elismert kutató legyen valakiből. Hangsúlyozta: „Itthon is lehet érvényesülni!”

Az elhangzott előadásokon és közös beszélgetéseken kívül az esemény lehetőséget adott arra, hogy kissé kiszakadva a távoktatás és a háború okozta nehézségekből, a pedagógusok személyesen is megosszák egymással szakmai tapasztalataikat, továbbá új kapcsolatokat alakítsanak ki.

A szeminárium szervezői köszönetüket fejezték ki Magyarország Ungvári Főkonzulátusnak, a Munkácsy Mihály Magyar Háznak és a Kárpátaljai Magyar Akadémia Tanácsnak, mely intézmények nélkül nem jöhetett volna létre ez a fontos esemény.

forrás: life.karpat.in.ua