KMAT tagunk kutatása tudományos elismerésben részesült!

Ezúton szeretnénk gratulálni László Elemérnek, az Akadémiai Ifjúsági Díjhoz!

Huszonkét fiatal kutató vehette át a Magyar Tudományos Akadémia nagy hagyományú díját 2022. február 17-én az MTA Székházban. Az idén ötven éve alapított Akadémiai Ifjúsági Díjra tavaly – első alkalommal – a teljes magyar fiatal kutatói közösség pályázhatott: intézeti, egyetemi és közgyűjteményi kutatók egyaránt. A bölcsészet- és társadalomtudományok, valamint az élettudományok területéről hat-hat, a matematikai és természettudományok művelői közül pedig tíz fiatal kutató nyerte el az elismerést.

A matematikai és természettudományok művelői közül díjat kapott László Elemér, az Atommagkutató Intézet tudományos munkatársa „Környezeti izotópok időbeli és térbeli változásának modellezése” című pályamunkájáért.

László Elemér kutatási területe lefedi a környezeti izotópok időbeli és térbeli változásának vizsgálatát, főként a csapadék izotóp-összetétel és légköri folyamatok közötti összefüggéseket vizsgálja statisztikus és numerikus módszereket alkalmazva. Cikksorozatában összefoglalta az utóbbi években társszerzőivel közölt eredményeit, amelyek rangos folyóiratokban jelentek meg: Scientific Reports, Nature Communication, Atmospheric Environment, Journal of Geophysical Research: Atmospheres. A pályamunkájában bemutatja a kozmogén eredetű, trícium, radiokarbon izotópok időbeli változásának kapcsolatát a naptevékenységgel, továbbá ismerteti a jelenkori klímaváltozás befolyásoló második legerőteljesebb üvegházgáz, a légköri metán jelentőségét és forrásrégióinak térbeli eloszlását Európában. A díjazott ezeket a kutatásokat az Atommagkutató Intézet, Izotópklimatológiai Laboratóriumban (IKER) végezte.

Az Akadémiai Ifjúsági Díjról bővebben a következő linken olvashatnak:https://mta.hu/mta_hirei/atadtak-az-akademiai-ifjusagi-dijakat-111967

További  szakmai sikereket kívánunk!