MTA akadémikusválasztás 2022: a KMAT elnöke is a jelöltek között

2021 decemberének utolsó napjaiban a Magyar Tudomány c. folyóiratban, illetve az MTA honlapján is nyilvánosságra hozták a 2022 májusában esedékes MTA tagság bővítésére vonatkozó akadémiai rendes-, levelező-, külső- és tiszteleti tagjelöltekre érkezett ajánlásokat.

A tudományos osztályonként felsorolt lista átböngészésekor az I. Nyelv és Irodalomtudományok Osztálya külső tagságra jelöltjei között találhatjuk Csernicskó Istvánt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) elnökét.

A jelölés nem jelenti automatikusan az akadémiai tagságot, a jelöltek közül a tényleges tagokat az Akadémia májusi közgyűlésén választják majd meg. De hogy a jelölés is mennyire jelentős dolog, csak akkor érthetjük meg, ha kicsit részletesebben is áttekintjük, milyen feltételek mellett válhat egy kutató akadémikus-jelöltté.

Az MTA-tagok választása háromévenként történik (legutóbb 2019 májusában volt tagválasztás), a tagokat az akadémiai Alapszabály szerint az Akadémikusok Gyűlése választja. Az akadémikussá választás eljárási elveit az Akadémikusok Gyűlése határozza meg, és rögzíti a jelölés és a választás szabályait az akadémikusválasztás eljárási szabályzatában.

Jelölteket az MTA rendes és levelező tagjai állíthatnak az Elnökség által megállapított határidőig az illetékes tudományos osztályhoz benyújtott írásbeli ajánlással, melyben részletezik a javasolt személy tudományos tevékenységét, kiemelkedő/iskolateremtő munkásságának eredményeit, és azok hazai, valamint külföldi elismertségét. Tagjelöltté (rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjelöltek) azok válhatnak, akik legalább három ajánlást kaptak, és akik a tudományos osztályok tagjelölő ülésein a szavazatok több mint felét megkapták.

A tudományos osztályok ülései után az Elnökség határozza meg a választható új tagok számát, valamint a betölthető helyeknek a tudományos osztályok közötti elosztását. A jelenleg (2018-tól) hatályos szabály (számunkra releváns cikkelyei) szerint: a 70 évesnél fiatalabb hazai (magyarországi) akadémikusok száma nem haladhatja meg a 200 főt, a hazai akadémikusok teljes száma pedig a 365 főt. A külső tagok választása során tekintettel kell lenni arra, hogy a 70 év alatti külső tagok összlétszáma ne haladja meg a 70 főt.

A minden tudományos osztályt érintő közös akadémiai jelöltlistára 2021-ben 176-an kerültek fel az egész világról.

Csernicskó István mellett más, sokunk számára ismert és elismert tudós nevét is felfedezhetjük a listában. A külső tagságra jelöltek között olyan világhírű és méltán közismert kutatók is a jelöltek között vannak, mint például Karikó Katalin.

A tagválasztást tehát a 2022-es májusi közgyűlésen tartják majd, de bármi legyen is a döntés akkor, láthatjuk, már a jelöltek között lenni is óriási szakmai elismerés. Büszkék vagyunk, gratulálunk, és további szakmai sikereket kívánunk Csernicskó Istvánnak.

Az MTA tagjainak névsora itt érhető el: https://mta.hu/mta_tagjai.

Az MTA külső tagjai között jelenleg egyetlen ukrajnai tudós szerepel: a Kijevben élő Jenkovszky László, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Bogolyubov Elméleti Fizika Intézetének munkatársa, a KMAT elnökségi tagja. Elhunytáig az MTA külső tagja volt Kárpátaljáról: Bojkó Miklós (IV. Agrártudományok Osztálya), Krocskó Gyula és Szikura József (mindketten VIII. Biológiai Tudományok Osztálya), valamint Spenik Ottó (XI. Fizikai Tudományok Osztálya), a KMAT alapító elnöke.

Márku Anita
Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont