Búcsú Spenik Ottótól, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács alapító elnökétől

Életének 82. évében elhunyt Spenik Ottó, fizikus, az MTA külső tagja, a kárpátaljai magyar tudományos élet kiemelkedő tudományos személyisége, aki 2015 és 2019 között a MTA Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács elnöke volt.1961-ben az Ungvári Állami Egyetemen fizikusi, fizikatanári oklevelet szerzett. 1966-ban lett a fizikai tudományok kandidátusa, 1975-ben pedig doktora. 1997-től az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia levelező tagja, 2006-tól rendes tagja. 1998 óta az MTA külső tagja. 1992-től az Ukrán Tudományos Akadémia Elektronfizikai Kutatóintézetének igazgatója. Kutatási területe az atomfizika, az elektron- és atomütközések fizikája, a fizikai elektronika, a spektroszkópia, a szilárd testek felületének fizikája, a Föld és a bolygók atmoszférájában végbemenő folyamatok laboratóriumi modellezése. Számos kötet szerzője, társzerzője, munkái több nyelven jelentek meg, 15 kandidátus és 4 doktor tudományos vezetője. Több szakmai és állami kitüntetés birtokosa, többek között megkapta az Ukrajna Érdemes Tudományos és Technikai Dolgozója címét (1994), a Soros Alapítvány Professzora (1994) és Ukrajna Állami Díját (1995-ben), a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlése által alapított, a régió fejlődésében fontos szerepet betöltő személyeknek adományozandó Gróf Lónyay Menyhért-díjat és -emlékérmet, a DAB emlékérmét (mindkettőt 1998-ban). Kitüntették az Ukrán Érdemekért Érdemrend III. és II. fokozatával (1998, 2008), a Bölcs Jaroszláv Fejedelem Érdemrend V. fokozatával (2004). 2000 óta lakóhelye, Ungvár díszpolgára. Számos hazai és nemzetközi tudományos és szakmai testület tagja: 1998-tól a Kárpátaljai Magyar Tudományos Társaság alelnöke, 1999 óta Ukrajna Tudósai Föderációja kárpátaljai részlegének elnöke (1994–1998 és 2000–2001), az ICPEAC (International Conference on Photonic, Electronic and Atomic Collisions) főbizottságának tagja. Számos hazai és nemzetközi konferencia szervezője és szervezőbizottsági tagja (Ungvár, Szentpétervár, Riga, Petrozávodszk, Debrecen, Gdańsk).

A kárpátaljai magyar tudományosság aktív szereplője, támogatója és szervezője valamint a magyar-ukrán tudományos kapcsolatok mentora 2008-ban az MTA Arany János–érem elismerésében részesült.

forrás: mta.hu