Bővült az MTA által számon tartott ukrajnai magyar tudományos műhelyek száma

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság (MTK EB) több felmérést készített a Kárpát-medencei magyar tudományos műhelyekről. Ennek fő tanulsága az volt, hogy szükség van a határon túli magyar tudományos műhelyek folyamatos támogatására, egységes Kárpát-medencei oktatás- és tudománypolitika kidolgozására, az intézményi kutatómunka stabil feltételeinek megteremtésére. Az MTA a műhelytámogatást 2005-ben vette fel a Domus rendszerbe, intézményi pályázatok benyújtására az itt szereplő műhelyek jogosultak. A műhelyek listájára való jelentkezés alapja tudományos tevékenység végzése, a felvételről az MTK EB szavazással dönt. Az MTK EB legutóbbi, 2020. március 9-én Budapesten megtartott ülésén egyéb kérések mellett szavazott a Határon túli magyar tudományos műhelyek listájának bővítéséről is.

A Momentum Doctorandus, Kárpátaljai Magyar Doktoranduszok és Aspiránsok Szervezete és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán belül működő Fodor István Kutatóközpont a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanácshoz (KMAT) fordult annak érdekében, hogy a KMAT segítse őket abban, hogy bekerüljenek a Határon túli magyar tudományos műhelyek listájába. A KMAT elnöksége és közgyűlése támogatta ezt a törekvést, így az MTK EB a KMAT felterjesztése alapján napirendre tűzte a kérdést, és megszavazta a lista bővítését.

Így 2020 márciusától az MTA honlapján elérhető Határon túli magyar tudományos műhelyek listájában immáron 9 ukrajnai tudományos műhely található:

Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Intézete, Beregszász;

Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Intézete, Beregszász;

Fodor István Kutatóközpont, Beregszász;

Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, Beregszász;

Momentum Doctorandus, Kárpátaljai Magyar Doktoranduszok és Aspiránsok Szervezete, Beregszász;

Ukrán-Magyar Tudományos Műhely, Kijev;

Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézete Hungarológiai Központja, Ungvár;

Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézete, Ungvár;

Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézete Európai Integráció és Nemzeti Kisebbségek Központja – CROSSROADS, Ungvár.