A határtalan magyar nyelv: konferencia az MTA Székházban

A 2018. Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat központi mottója: Határtalan tudomány. Ennek jegyében szervez november 9-én A határtalan magyar nyelv címmel konferenciát november 9-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Budapest, Széchenyi István tér 9. alatt található Székházának Felolvasótermében a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat. A tanácskozáson a 2001-ben a Magyarországgal szomszédos államokban működő magyar nyelvészeti kutatóhelyek által létrehozott kutatóhálózat, a Termini tagintézményeinek ( Szabó T. Attila Nyelvi Intézet, Kolozsvár; Gramma Nyelvi Iroda, Dunaszerdahely; Imre Samu Nyelvi Intézet, Felsőőr; Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont, Beregszász) munkatársai tartanak előadásokat.
A konferencián Kárpátaljáról (a KMAT támogatásával) részt vesz és előadást tart Csernicskó István, a KMAT alelnöke, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetője, a Termini egyik alapítója, valamint Máté Réka, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont fiatal kutatója.
A határtalan magyar nyelv című konferencia illeszkedik a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvényeinek sorozatához, s ennek megfelelően beharangozója, illetve előzetes programja megtalálható az MTA központi hivatalos honlapján is.
A konferencia részletes programja itt érhető el.