Ülésezett a KMAT elnöksége

Ungváron, a Hungarológiai Központ épületében tartotta meg soros ülését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) Elnöksége.

A KMAT alakuló közgyűlésén három évre megválasztott, 17 tagból álló elnökség 12 tagja volt jelen az ülésen, amely így határozatképesnek bizonyult. Az ülést megtisztelte jelenlétével Kocsis Károly akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság (MTK EB) elnöke, valamint Tarnóczy Mariann, az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságának osztályvezetője.

Az elnökség elfogadta a KMAT éves munkatervét és költségvetését, aktuális kérdéseket vitatott meg, valamint meghatározta a következő elnökségi ülés és az éves közgyűlés helyszínét és időpontját.

A KMAT egyike az MTA határon túli szervezeti egységeinek. Az MTA keretein belül 1996-ban jött létre az MTK EB, 2000-ben pedig az MTA köztestülete megnyílt a Magyarországon kívül élő, magukat magyarnak (is) valló tudósok számára. 2007-ben a Kolozsvári Területi Bizottság (KAB), 2008-ban a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács (VMAT), valamint 2013-ban a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) megalakulásával az MTA még szorosabbra fűzte kapcsolatait a külhoni magyar kutatókkal. A Magyarországgal szomszédos országokban létrejött akadémiai tanácsok gyakorlatát követve 2015. október 30-án alakult meg a KMAT.