Kárpátaljai kutató az MTA Arany János díj és érem 2020. évi díjazottjai között

Amint arról korábban honlapunk is beszámolt (https://kmat.uz.ua/2020/04/10/elhalasztottak-az-mta-majusra-tervezett-kozgyuleset/), tekintettel a jelenlegi járványügyi helyzetre, a 2020. évi májusi rendes MTA közgyűlésre nem az eredetileg tervezett időpontban (2020. május 4-5.), hanem a későbbiekben kerül sor.

Az MTA közgyűlésének szerves része a Külső Tagok Fóruma is, amelynek keretében rendszerint átadásra kerülnek az Arany János-díjak és érmek. Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság 2020. március 9-i ülésén döntött a díjazottakról, ám a közgyűlés elhalasztása miatt a Külső Tagok Fórumára, s így a díjátadóra sem került még sor. Az idei díjazottak neve azonban nem titok. Nagy örömünkre szolgál, hogy a kitüntetett kutatók között egy kárpátaljai is található: Váradi Natália, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács tagja.

Váradi Natália a KMAT 2019. évi ungvári közgyűlésének keretében átvehette a kárpátaljai magyar tudományos utánpótlás nevelése és támogatása érdekében kifejtett áldozatos munkája elismeréseként a KMAT elnökének oklevelét, s most az MTA kitüntetését is kiérdemelte. Gratulálunk kollégánknak, és további sikereket kívánunk!

Az MTA Arany János-díj, illetve Arany János-érem 2020. évi díjzottjai:

Arany János Életműdíjban részesül Kuti Gyula fizikus, az MTA külső tagja (Amerikai Egyesült Államok).

Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díjban részesül Kádasi Lajos molekuláris genetikus, tudomány doktora (Szlovákia).

Arany János Fiatal Kutatói Díjban részesül Farkas Csaba matematikus, tudomány doktora (Románia)

Arany János-érmet kap:

Czaun Miklós vegyész, PhD (Amerikai Egyesült Államok),

Markó Bálint ökológus, PhD (Románia),

Tonk Márton filozófiatörténész, tudomány doktora (Románia),

Szabó Sándor kutatóorvos, az MTA külső tagja (Amerikai Egyesült Államok),

Váradi Natália történész, PhD (Ukrajna).

A díjak és oklevelek átadására később kerül sor.

Az Arany János-érem olyan külhoni magyar tudósok, kutatók munkájának elismerése, akik a külhoni magyar tudományos közélet szervezésében, irányításában, az egyetemi oktatásban, a tudományos könyvkiadásban, a muzeológiai, levéltári, könyvtári munkában, a tudományos ismeretterjesztésben, azaz általában a magyar tudományosság külhoni előmozdításában szereztek kiemelkedő érdemeket. A tudományos utánpótlás nevelésének szervezése, támogatása kétségkívül olyan tevékenység, amely talán kevéssé látványos, ám annál nagyobb jelentőségű. Váradi Natália a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központjának vezetőjeként, illetőleg a „GENIUS” Jótékonysági alapítvány irodaigazgatójaként évek óta kiemelkedő szerepet játszik a kárpátaljai magyar tudományos utánpótlás nevelésében. Fő szervezője az OTDK kárpátaljai elődöntőinek, a Kárpátaljai Magyar Fiatal Kutatók Konferenciája sorozatnak, koordinátora a kárpátaljai felsőoktatási hallgatók tudományos pályamunkáit támogató Soós Kálmán-ösztöndíjprogramnak, lebonyolítója a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégiumnak és a Kárpátaljai Vándoregyetem rendezvénysorozatának.

Az elmúlt évtizedben Váradi Natália szervezésében közel 30 olyan konferenciára, szakmai eseményre került sor, melyek középpontjában a tudományos utánpótlás nevelése és támogatása állt, és közreműködésével több száz fiatal vehetett részt valamilyen tudományos rendezvényen, képzésben, tanácskozáson, pályázaton.