A KMAT képviselői az MTA MTK EB ülésén

A Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) képviselőinek részvételével került sor március 11-én Budapesten, a Domus ’Collegium Hungaricum’ épületében a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága (MTK EB) soros tavaszi ülésére. Az MTK EB tanácskozásán tagként vett részt Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpontjának vezetője, a KMAT alelnöke, valamint Spenik Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének igazgatója, a KMAT elnökségi tagja.

Az ülés Kocsis Károly akadémikus, az MTK EB elnökének köszöntőjével vette kezdetét. Ezután Kontra Miklós, a Domus ösztöndíj kuratóriumának elnöke tartott rövid beszámolót a kuratórium munkájáról, a legutóbbi pályázati forduló részleteiről.

Ezt követően Morvai Tünde, az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságának  vezetője ismertette a határon túli magyar tudományos műhelyek listája aktualizálásának eredményeit, majd az MTK EB tagjai szavaztak az MTA új külső köztestületi tagjainak felvételéről.

Az ülés keretében Kocsis Károly és Morvai Tünde ismertette az idei Arany János-díjakra és -éremre jelöltek névsorát.

Az Arany János-díjat alapítása, azaz 2004 óta olyan külhoni magyar tudósok, kutatók munkájának elismerésére fordítják, akik jelentős tudományos munkásságot mutattak fel életük során, kiemelkedő tudományos eredményeket értek el, vagy fiatal kutatóként hoztak létre jelentős tudományos teljesítményt. Ennek megfelelően az Arany János-díjat az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága évente három kategóriában ítéli oda: (1) tudományos életműért járó díj, (2) az utóbbi években elért kiemelkedő tudományos teljesítményért járó díj, továbbá (3) kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal (35 év alatti) kutató elismerését szolgáló díj.

Az Arany János-érmet olyan külhoni magyar tudósok, kutatók kitüntetésére alapította az MTA 2002-ben, akik a külhoni magyar tudományos közélet szervezésében, irányításában, a felsőfokú oktatásban, a tudományos könyvkiadásban, a muzeológiai, levéltári, könyvtári munkában, a tudományos ismeretterjesztésben, azaz általában a magyar tudományosság külhoni előmozdításában szereztek kiemelkedő érdemeket.

Az idei jelöltekről szóló tájékoztatás után a grémium titkos szavazással döntött a 2019. évi Arany János-díjak és -érem odaítéléséről. Az MTK EB döntésének eredménye az MTA idén májusban tartott éves közgyűlésének keretében válik nyilvánossá, s a rangos szakmai elismerés díjazottjai is itt veszik majd át az Arany János-díjakat és az Arany János-érmet.

Az ülés következő napirendi pontja alapján az MTK EB titkos szavazással döntött az MTA és a Qualitative Production Gépipari és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság által idén alapított QP Akadémiai Kiválóság díj két határon túli magyar jelöltjeiről.

A díjakról és elismerésekről szóló szavazásokat követően Kocsis Károly és Morvai Tünde tájékoztatta az ülés résztvevőit az MTA és az ITM közötti folyó tárgyalásokról, illetve az MTA 2019. évi közgyűlése keretében május 7-én megrendezésre kerülő Külső Tagok Fóruma programjáról.

Végül az egyes régiók képviselői számoltak be arról, hogy milyen tudományos és tudománynépszerűsítő rendezvényekre került sor az elmúlt fél évben, illetve a közeljövő legfontosabb tudományos programjairól.

Az MTK EB látja el az MTA-n belül a határon túli magyar kutatók és a külhoni magyar kutatások ösztönzéséhez, integrálásához hozzájáruló ösztöndíjprogramok és kapcsolódó szakmai feladatok koordinálását, szoros kapcsolatot tart fenn a Magyarországon kívül működő, magyar vagy magyar vonatkozású kutatásokkal (is) foglalkozó tudományos műhelyekkel.