Vezetőváltás az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságán

Tarnóczy Mariann, aki osztályvezetőként megalakulása óta (1999) állt az MTA Testületi Titkársága keretében működő Határon Túli Magyarok Titkársága élén, 2017. november 1-jétől nyugalomba vonult. Helyét Morvai Tünde kisebbségkutató vette át a Titkárság élén. Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság és a Domus Kuratórium titkári posztját szintén Morvai Tünde tölti be a jövőben.

Az MTA vezetősége Tarnóczy Mariann több évtizedes munkáját Szily Kálmán-díjjal ismerte el.

Tarnóczy Mariann hosszú évek óta foglalkozik a határon túli magyar tudományosság kérdéseivel. Egyed Alberttel együtt készített áttekintő összefoglalást a kárpátaljai magyar tudományosság helyzetéről 1990-ben, amely Magyar tudomány és kultúra Kárpátalján címmel a Kárpátaljai Minerva című folyóirat 1997. évi 2. számában is megjelent (50–57. old.).

Tarnóczy Mariann egyik kezdeményezője volt a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) megalakulásának, és a kezdetektől támogatója az intézménynek. A kárpátaljai magyar tudományosság és a KMAT iránti felelőssége, figyelme jele az is, hogy nyugdíjba vonulása ellenére – utódjával, Morvai Tündével egyetemben – személyesen részt vesz a KMAT soros éves közgyűlésén Ungváron, 2017. december 1-jén.