Közgyűlést tartott a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartotta meg éves közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) október 28-án. A KMAT csaknem pontosan egy évvel korábban, 2015. október 30-án alakult meg, az alakuló közgyűlésre az Ungvári Nemzeti Egyetemen került sor.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) keretein belül 1996-ban jött létre a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság (MTK EB), 2000-ben pedig az MTA köztestülete megnyílt a Magyarországon kívül élő, magukat magyarnak (is) valló tudósok számára. 2007-ben a Kolozsvári Területi Bizottság (KAB), 2008-ban a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács (VMAT), valamint 2013-ban a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) megalakulásával az MTA még szorosabbra fűzte kapcsolatait a külhoni magyar kutatókkal. A Magyarországgal szomszédos országokban létrejött akadémiai tanácsok gyakorlatát követve, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, valamint a 2011. június 11-i Ukrajnai Magyar Tudóstalálkozón kinyilvánított szándék alapján tavaly megalakult KMAT révén az MTA kárpátaljai külső köztestületi tagjai is rendelkeznek már saját szervezettel.

A KMAT 2016. évi közgyűlését Spenik Ottó elnök nyitotta meg, köszöntve a kárpátaljai magyar tudósokat, valamint a vendégeket: Kocsis Károly akadémikust, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnökét, továbbá Tarnóczy Mariannt, az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságának osztályvezetőjét. Ezt követően Spenik Ottó elnök megállapította, hogy a regisztrációs adatlapok alapján az MTA 150 főt számláló ukrajnai külső köztestületéből 76 fő van jelen a teremben, s ezzel a közgyűlés határozatképes. A jelen lévő tagok megvitatták a KMAT Alapszabályát, melyet kisebb módosításokat követően egyhangúlag szavazott meg a tagság. A közgyűlés elfogadta továbbá a KMAT pénzügyi beszámolóját, illetve a 2017. évre szóló munkatervet. A közgyűlés megalakította a KMAT Ellenőrző Bizottságát, és megválasztotta annak tagjait Kész Margit, Tarics Zoltán és Bacsó Róbert személyében.

113781_01

A közgyűlést és a kárpátaljai magyar tudósokat köszöntötte Kocsis Károly akadémikus, aki beszédében az együttműködés lehetőségére és felelősségére, a szakmai kapcsolatok elmélyítésének szükségességére is felhívta a figyelmet.

A közgyűlés hivatalos részét követően az ünnepélyes rész következett. Csernicskó István, a KMAT alelnöke ismertette a közgyűléssel a KMAT elnökségének 2016. október 3-ai döntését, mely szerint a tudós társaság tudományos díjakat alapított, melyeket az alábbi kategóriákban és feltételek mellett ítélnek oda évente egy alkalommal. Mivel a KMAT Elnökségében mindhárom nagy tudományterület (humántudományok, természettudományok, élettudományok) képviselői helyet kapnak, az Elnökség három tudományterületi képviselői az éves Közgyűlést megelőző elnökségi ülés keretében előterjesztenek (legalább) egy-egy jelöltet az alábbi kategóriák szerint:

1. A KMAT díja „a kiemelkedő tudományos, illetve tudományszervezői munkásságért”. Az elismerést a KMAT azon tagjai kaphatják meg, akik életpályájuk során, avagy a két éves közgyűlés közötti időszakban saját tudományterületükön belül jelentős tudományos, publikációs és tudományszervezői tevékenységet fejtettek ki, és/vagy kiemelkedő eredményeket tudnak felmutatni a tudományos utánpótlás nevelése területén. A díj 40 évnél idősebb tudósnak ítélhető oda.

2. A KMAT díja „a kutatómunkában elért eredményekért”. Az elismerést olyan fiatal kutatók kaphatják meg, akik a díj odaítélésének időpontjában még nem töltötték be 35. életévüket, és akik a két éves közgyűlés közötti időszakban saját tudományterületükön belül jelentős tudományos kutatói, publikációs tevékenységet fejtettek ki, esetleg ebben a periódusban szerezték meg tudományos fokozatukat.

2016-ban összesen nyolc személy kapta meg a frissen alapított díjakat. A kiemelkedő tudományos, illetve tudományszervezői munkásságért kategóriában a humán tudományok képviselői közül Kótyuk István évtizedeken át magas színvonalon folytatott kutatói tevékenységéért, valamint kiemelkedő tankönyvszerzői munkásságáért, továbbá az Ungvári Állami Egyetemen, majd a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán végzett felelősségteljes oktatómunkájáért részesült elismerésben; Horváth Katalin pedig az Ungvári Állami, majd Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékén végzett felelősségteljes oktatómunkájáért, a magyar szakos generációk képzésében szerzett érdemeiért kapta a díjat.

Az élettudományok művelői között Petneházy Dezső sokéves szakorvosi munkásságáért, továbbá jelentős tudományos és kutatói tevékenységéért részesült elismerésben. A természettudósok között Molnár Józsefet sokrétű kutatói és publikációs tevékenységéért, valamint a magyar nyelvű földrajz szakos képzés kárpátaljai meghonosítása terén folytatott eredményes munkájáért díjazták.

A 35 év alatti kutatók számára létrehozott díjat a humán tudományok művelői közül Szakál Imre érdemelte ki a PhD fokozat közelmúltban történt sikeres megszerzésével, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felvételi bizottságának felelős titkáraként, illetve Történelem és Társadalomtudományi Tanszékén végzett oktatói munkájával. A természettudósok között két fiatal kutató részesült elismerésben. Vincze Tímea a PhD fokozat közelmúltban történt sikeres megszerzéséért, továbbá eddigi kutatói tevékenységéért, Márkus Pál pedig jelentős publikációs eredményeiért, továbbá az elektron-atom, illetve elektron-molekula ütközéseket kísérő jelenségek terén folytatott ígéretes kutatásaiért kapta a díjat. Az élettudományok területén Kossey Gabriella eredményes szakorvosi (gyermekgyógyászati) munkájáért, továbbá az Ungvári Nemzeti Egyetem külföldi hallgatói számára idegen nyelven (angolul) folytatott magas színvonalú oktatói tevékenységéért kapta az elismerést.

A díjakat Spenik Ottó, a KMAT elnöke adta át a kitüntettek részére, akik ezután rövid, ám magas színvonalú előadásban ismertették a jelenlévők számára kutatásaik legfontosabb eredményeit, s ezzel a közgyűlés ezen része tudományos szimpóziummá alakult. Ezáltal a KMAT 2016. évi közgyűlése csatlakozott a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz.

HAI